|
Egy forró napon, amikor még a madár se száll a kék égen, árnyéka nem vetül a poros pusztára, a Cowboy és indián társa, Suhanó Nyíl lovagolnak a prérin. Semmi rendkívüli nem történt aznap, se egy útonálló, se egy bandita nem keserítette meg életüket, már-már túl gyanús volt a helyzet, főleg hogy a Holtak Völgyében lovagoltak éppen.
A Cowboy-nak rossz érzése támadt, de már késő volt.
Az égig nyúló hegyormok, a napsütést is eltakaró sziklák szélén ezer vad, vérszomjas indián fekete fantomképe jelent meg előttük. A Cowboy a hátán lévő Winchester-ért nyúlt, a puska végével felemelte kalapja karimáját, majd nagyot szívott megrágott végű szivarjából.
- Ha nem százan vannak, megeszem a kalapom – gondolta magában pöfékelés közben, majd odafordul társához:
- Most mi lesz velünk, hű társam, Suhanó Nyíl?
- Hogy érted, hogy „velünk”, sápadt arcú ember?
|
